1.
A legfontosabb, hogy szakember útmutatása által mihamarabb,
finoman el legyen kezdve a heg körüli szövetek mobilizálása.
Szülés után a regenerálódás akkor is fontos, ha a legideálisabb várandóságod és szülésed volt. Amennyiben viszont nem, akkor pedig kiemelten fontos, hogy megadd testednek azt a fajta gondoskodást, amivel a leghatékonyabban tudod optimalizálni egészségi állapotodat testi, lelki, mentális szinten.
Ilyen kiemelt területek lehetnek a szétnyílt hasizom, császár heg, gátseb, kismedence izmok. Ezekkel jó mielőbb elkezdeni fojglalkozni, de természetesen az utólagos, akár több év utáni regenerációra is van lehetőség.
Amennyiben a kiemelt területek valamelyikénél, illetve ezek környezetében kellemetlen, akár nyilalló, szúró, fájó, húzódó érzéseid vannak, fontos, hogy mihamarabb kérj szakértői segítséget.
A heg nem csak esztétikai kérdés, hiszen a szépen gyógyuló seb nem jelenti azt, hogy a mélyebb szöveti rétegekben nincs elváltozás. A kezeletlen heg a letapadások miatt deréktáji fájdalmakhoz, akár komoly szervi diszfunkciókhoz vezethet. Éppen ezért császármetszéses szülés után a hegkezelés elengedhetetlen!
Fontos megérteni, hogy a heg nem csak a felszíni, szemmel látható rétegből áll, hiszen rengeteg réteget metszenek át a császármetszés folyamán (bőr, zsírszövet, elülső hasfali fascia, egyenes hasizom, hasüregi hártya, méh szövetei..). Ezen szövetek nem mindegyike kerül sebészi varrás alá, ám a rétegek bármelyikében képződhetnek letapadások.
A heg gyógyulása során kollagén termelődik; maga a heg is egy kollagéndús szövet. Ez a kollagén tapasztja össze a sérült területeket, és kapcsolódik az ép szövethez. Időben elkezdett hegkezelés, mozgás hiányában ezek a rétegeg letapadásokat, összenövéseket alakíthatnak ki. Ez szöveti diszfunkcióhoz vezet, mert a letapadások miatt a szövetek rugalmassága, egymáson való elcsúszása megszűnik.
Sokan a 6 hetes szülés utáni kontrollt gondolják a gyógyulás, a teljes regeneráció végének. Ám ez koránt sincs sajnos így. A heg gyógyulásának több fázisa van, időtartama legalább fél év/egy év, de több évig is eltarthat.
A legfontosabb, hogy szakember útmutatása által mihamarabb,
finoman el legyen kezdve a heg körüli szövetek mobilizálása.
Elengedhetetlen tested finom nyújtóztatása, mozgatása,
szintén szakember tanácsai által.
A heg optimális gyógyulását támogatja a megfelelő mennyiségű folyadék bevitel, a helyes táplálkozás, megfelelő ásványi anyag és vitamin bevitel, és természetesen a hegmasszázs.
💭 Mit, mikor és hogyan?
👉🏻 Ez függ a heg korától, így a gyógyulás szakaszától, a heg állapotától, és természetesen a kezelendő személy egészségügyi állapotától.
Hegkezelések során táplálkozási javaslatot is kapsz, hogy megtámogassuk a heged megfelelő gyógyulását.
Bizony, így van. A heg optimális gyógyulásához hozzájárul a szétnyílt hasizom regenerálódása is; hiszen amíg ott egy széthúzó, feszítő hatás éri a szöveteket, addig a heget ugyanez a hatás érinti, akadályozva, lelassítva annak optimális gyógyulását.
Minden esetben egy kezelést megelőző állapotfelméréssel kezdünk.
A kezelés kényelmes testhelyzetben, mindig az aktuális állapotodnak megfelelően történik; hiszen a célom a javulás, a szövetek oldása, nem pedig a fájdalomokozás. A masszázs történhet manuálisan, esetleg kiegészítő eszközökkel, amennyiben szükségesek (kis labda, köpöly, kinesio tape).
Állapotfelmérés időtartama: 30 perc.
Ára: 10.000 forint.
A kezelés ideje: 50 perc.
Ára: 15.000 forint/alkalom.
A masszázs előtt (nem közvetlen, hanem a megelőző órákban) és utána kiemelten fontos a vízzel történő hidratálás, hiszen a szövetek mozgatásával a pangó folyadékot, nyirkot, salakanyagokat is elmozgatom, így beindulhat a kiválasztás.
A császármetszés utáni heg nem csak egy vonal a hasadon: befolyásolhatja a kötőszövetek mozgását, a hasizmaid működését, a kismedencei szervek helyzetét és a tartásodat is. Szakemberként célzott, manuális hegkezeléssel és speciális gyakorlatokkal segítek oldani a letapadásokat, javítani a szövetek rugalmasságát és a vérkeringést, hogy a heg minél szabadabban, funkcionálisan tudjon „viselkedni” a mindennapi mozgásaid során. Az alkalmakon érthetően elmagyarázom, mi történik a heggel, mit tehetsz otthon, és hogyan előzhetők meg a hosszú távú következmények, például a derékfájdalom, kismedencei panaszok vagy bizonyos emésztési problémák. Szakmai támogatással, lépésről-lépésre vezetlek végig a császáros heged regenerálásának folyamatában.
Szeretettel várlak, hogy császáros szülésed után a heged a lehető legoptimálisabban gyógyuljon, és ne egy csúnya sebként lásd, ha belenézel a tükörbe, hanem a büszkeség töltsön el, hogy életet adtál gyermekednek.